|
Az Ayurvéda a ma létező legfejlettebb filozófia, amely képes integrált választ adni az emberi élet legfontosabb kérdéseire, mint az egészség, a szépség. A nyugati tudománnyal szemben nem a megjelent tünetek ellen folytat elsősorban küzdelmet, hanem a megelőzésre koncentrálva igyekszik a test-lélek egyensúlyának megszerzésére és megőrzésére.
Az Ayurvédikus oktatásokat azoknak ajánlom, akik nem csak üzleti lehetőséget látnak az Ayurvédában, de szívesen megismernék, illetve terjesztenék annak filozófiáját is, hogy a magyar emberek is megismerjék és sikeresen alkalmazzák életükben.
Jelenleg masszázstanfolyamokkal és kozmetikai oktatással állok mindazoknak a rendelkezésére, akik szeretnék az Ayurvédát megismerni és megtanulni. Azonban folyamatosan dolgozom azon, hogy az oktatási kínálatot bővíteni tudjam és az Ayurvéda egyre több arcát mutassam be a hazai közönségnek.
Egész évben folyamatosan tartok tanfolyamokat kis csoportoknak, illetve wellness intézményeknek, nagyobb csoportoknak is. Az oktatások, illetve az egyes tanfolyami napok időpontját rugalmasan intézzük a tanfolyamok többi résztvevőivel. A jelenkezést akkor is érdemes leadni, ha a legközelebb meghirdetett tanfolyami időpont nem alkalmas, mert a szervezésnél figyelembe vesszük az egyéni érdekeket is, igyekszünk minden igényt kielégíteni.
Az oktatások során ügyelünk arra, hogy a megtanult fogásokat sikerüljön jól begyakorolni, de alkalmat és kedvezményt biztosítunk azoknak a hallgatóknak, akik gyakorlati tudásukat tovább szeretnék mélyíteni.
Az oktatáson a résztvevőknek ingyen biztosítjuk az oktatási jegyzetet, a gyakorláshoz szükséges anyagokat (gyógykészítmények, masszázsolajok, stb.), illetve igény esetén szerényebb körülmények között, de ingyen biztosítjuk a szállást is a vidéki résztvevőknek.
Az általam kínált oktatások felnőttképzés keretében folynak, amelyet a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ 2008. december 8-án vett nyilvántartásba 01089-2008 számon. A bejegyzett felnőttképzési szakképzések az alábbiak:
|
Sorszám
|
Azonosító
|
Megnevezés
|
|
1.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Természetgyógyászati képzés/általános természetgyógyászat/) |
|
2.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Fitoterápia /természetgyógyászati irányzat/) |
|
3.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Ayurvédikus alapképzés) |
|
4.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Ayurvédikus szépségápolási képzés) |
|
5.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Ayurvédikus masszázsképzés) |
|
6.
|
500020
|
Egészségügyi képesítések (Ayurvédikus életmódoktatás) |
|