Akkreditált képzéseink

Ayurvédikus masszázsképzés

Babamasszázs oktatói képzés

Ayurvédikus életmódképzés

Vizsgaszabályzat PDF Nyomtatás E-mail

A 60 és 40 órás ayurvédikus masszőrképzésünk, valamint a 24 órás ayurvédikus babamasszőr képzésünk záróvizsgával zárul. A záróvizsga nem kötelező, de az oklevél kiadásának feltétele. Amennyiben úgy dönt, hogy nem kíván záróvizsgát tenni, és ezt jelzi felénk, abban az esetben a tanfolyamról látogatási igazolást állítunk ki (A záróvizsga a tanfolyam zárónapját követő 1 éven belül letehető. Évente négy vizsgaidőszak áll hallgatóink rendelkezésre.) A látogatási igazolás kiállítása és a záróvizsgára való bocsátás természetesen feltételekhez kötött, melyek az alábbiak:

- Megfelelő óraszámon való részvétel (A hiányzások nem haladhatják meg a tanfolyam teljes óraszámának 20%-át)

- A tanfolyam köztesvizsgájának „Megfelelt” szintű teljesítése, vagyis a köztesvizsga dolgozatok teljes pontszáma minimum 60%-ának teljesítése. A 60 órás képzésen két írásbeli köztesvizsga ad jelentést a hallgatók tudásszintjéről, a 40 és a 24 órás képzéseken egy köztesvizsgát tartunk.

Amennyiben a hallgató a fenti feltételeknek megfelel, záróvizsgára jelentkezhet, vagy látogatási igazolásra jogosult.

A záróvizsgára való jelentkezés módja

Záróvizsgára jelentkezni a „Jelentkezési lap (záróvizsgára)” formanyomtatvány kitöltésével, aláírásával, valamint a vizsgadíj befizetésével lehet.

A vizsgadíj költsége

  1. A 60 órás képzés esetén 11 500 Ft+ÁFA (vagyis 14 375 Ft),
  2. A 40 és a 24 órás képzés esetén 6 000 Ft+Áfa (vagyis 7 500 Ft)

melyet a képzés költsége nem tartalmaz. (Ez az egyetlen felmerülő költség a tandíjon felül.) A jelentkezési lapon szerepelnek a választható vizsgaidőpontok, melyet egyértelműen meg kell jelölni, valamint az ezekhez tartózó vizsgadíj befizetési határidők (kb. a vizsga előtti 2-3 héten belül). A jelentkezési lap leadható a tanfolyam során személyesen (ez a legkényelmesebb hallgatóink számára), vagy a tanfolyam után postai úton. A vizsgadíj befizethető személyesen, vagy utalással történik.   

Záróvizsga

A záróvizsgán hallgatóink „Megfelelt „vagy „Nem felelt meg” minősítést kaphatnak. A záróvizsga két egymást követő napon kerül megrendezésre (ezt tekintjük egy vizsgaidőszaknak) és három részből áll (írásbeli, szóbeli, gyakorlati vizsga).

Írásbeli vizsga: az első napon, 14: 00 órakor kerül megrendezésre, 120 perces időtartamban. A dolgozat a megírás napján kijavításra kerül. A vizsga sikeres, amennyiben a hallgató elérte a dolgozat összpontszámának 60 %-át. Az írásbeli vizsga „Megfelelt” színtű teljesítése (a kizáró jellegű kérdések összpontszámának minimum 60%-os teljesítése, valamint a dolgozat teljes pontszámának minimum 60%-ának teljesítése) feltétele a 2. napon bonyolított szóbeli és gyakorlati vizsgán való részvételnek. „Nem megfelelt” eredmény esetén a záróvizsga folytatásához az írásbeli vizsga megismétlésére van szükség, új vizsganapon (pótvizsga).

Szóbeli és gyakorlati vizsga: sikeres írásbeli vizsgát követően a második napon, 09:00 órakor kerül megrendezésre. A szóbeli vizsga során a hallgatók témakörönként 1 tételt húznak (összesen 4 tételt). Sikeres, vagy sikertelen szóbeli vizsga esetén a gyakorlati vizsgán való részvétel egyaránt biztosított, azonban a sikertelen szóbeli vizsga esetén annak megismétlése szükséges új vizsgaidőpontban (pótvizsga). A sikertelen szóbeli vizsga magával vonja az írásbeli vizsga megismétlését is tekintet nélkül annak korábbi sikerességére, vagy sikertelenségére.  A sikertelen gyakorlati vizsga szintén új pótvizsga időpontban javítható.

Pótvizsga

Amennyiben a záróvizsga valamely, vagy minden része sikertelen, pótvizsgára van lehetőség, a pótvizsgadíj megfizetése mellett.  A pótvizsgára való jelentkezés feltételei megegyeznek a normál vizsgáéval, időpontjai pedig a vizsgaidőszakok időpontjaival. Pótvizsga háromszori alkalommal tehető, a képzés zárónapját követő 1 naptári éven belül.

 

 

Névnap

Ma 2010. szeptember 06., hétfő, Zakariás napja van. Holnap Regina napja lesz.

Tanfolyami naptár

szeptember 2010
H K SZ CS P SZ V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
október 2010
H K SZ CS P SZ V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Média

Szavazás

Kérem. segítsen! Melyik oktatásokat tartaná vonzónak?
 

Hírmorzsák

Tudta-e,

hogy az ayurvédikus masszázs magas gyógyhatású, bőséges olajjal végzett kezelés, amely nyugtatja az elmét és testet. A masszázshoz speciálisan az egyén személyiségjellemzői alapján összeállított természetes gyógyhatású készítményeket használnak?

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa809
mod_vvisit_counterTegnap415
mod_vvisit_counterE héten4875
mod_vvisit_counterE hónapban2847
mod_vvisit_counterMúlt hónapban13340
mod_vvisit_counterÖsszesen50794

RocketTheme Joomla Templates